Az állam mi vagyunk

A Fidesz kormányzásának törvényalkotói hadjáratát az elmúlt két évben a teljesen öncélú jogi akrobatikán kívül más nem nagyon jellemezte. Semmilyen jele nincs annak, hogy a kormányzat - bármilyen hierachiában is hozza döntéseit - tisztában lenne azzal, hogy a "jog" nem csak egy, az állampolgárokra nézve kötelező érvényű utasításlista.

A jog, ugyanis, a felvilágosodott nyugati társadalmakban morális alap és a jogbiztonság záloga is, ez a kettő fogalom pedig szorosan összefügg. Ha az állampolgár nem érzi azt, hogy garantálják neki, amit el is várnak tőle, akkor az adott jogrendszert nem fogja magáénak érezni. Ha nincs biztosítva, hogy ne tehesse vele meg más, amit neki sem szabad megtennie, akkor ésszerűtlennek fogja érezni a szabályrendszert. Ha pedig ésszerűtlennek érzi, ha felháborodik azon, hogy csak elvárnak tőle, miközben ő saját magát nem tudja biztonságban, akkor nem fog azonosulni a rá vonatkozó, leginkább kötelezettségeket felvonultató jogokkal. Ez pedig óriási probléma egy polgári társadalomban. 

Mert a jog nem egy papír. Az a jog, ami egy papír, az egy tollvonással kiiktatható. Mint ahogy ezt most a Fidesz teszi is. Persze hívatkoznak a kétharmados többségre, de a puszta tény, hogy egy rendszer saját szabályait használják fel arra, hogy azt a rendszert - a magyar jogrendszert - lerombolják, egyértelműen azt bizonyítja, hogy a jogot még részben sem az állampolgárok oldaláról, hanem a fogalom pusztán technikai oldala felöl közelítik meg. 

A feudalizmusnak vége, tisztelt Kormányzat. Lehet, hogy Önök úgy gondolják, hogy nincs vége, és hogy az egész nyugati társadalomtörténelem csupán különböző elnyomási stratégiák egymásba ágyazódása - az Önök gondja pedig mindössze az volt, hogy nem Önök az elnyomás gyakorlói - de azért az újkori társadalmakban legalább az illúziót illik fenntartani. A jogállamban élés illúzióját. Ahol a "jog", mint fentebb írtam, erkölcsi normát is jelent, az együttélésnek olyan szabályrendszerét, amit le sem kellene írni, mert magától értetődő mindenki számára. Nem csak egy felülről szervezett kinek-mit-szabad szabályzatot, hanem egy ki nem mondott, alulról építkező, belülről fakadó követelést is, a szabadság követelését.

Totális szabadság persze nincs. A közös együttélés, a társadalomban való létezés idomulást, alkalmazkodást követel mindenkitő. Ez mindenkinek érdeke, mert a csoport, a társadalom fennmaradását szolgálja, ha a szabályokat mindenki betartja. Csakhogy ezek a szabályok szinte önmeghatározóak. Ahol embercsoport él a földön, azt mindenhol kiterjedt csoportokban teszi, amelyeknek mindegyike valamilyen magától értetődő szabályrendszert érvényesít.

A felülről, intézményesen szervezett jog ugyan valamikor tényleg a földszerzést, a lakosság igába hajtását hívatott szolgálni, de ennek azért nagyrészben már végett vetett a nyugati kultúra. Önmagán belül legalábbis. Ha csak érdekből is, ha a politikát mindig gazdasági lobbik irányították, akkor is legalább ráeszméltek arra, hogy nem lehet az embereket játékszernek tekinteni, biztosítani kell számukra a tudatot, hogy ha már egyszer elnyúlnak a fejem fölött, cserébe vigyáznak legalább rám. hogy a jog intézményrendszere véd, hogy az igazságszolgáltatás nem a hatalomgyakorlás rendszere csupán, és hogy a hatalom erőszakszervei - a rendőrés és a hadsereg - nem csak a felettünk atyáskodókat védik, hanem minket is, és elsősorban minket.

Mert azt nem ártana nem elfelejteni, hogy alapvetően mi számítunk. A lakosság. A nép. A kormány minket szolgál, és nem fordítva. Az állam nem a kormány. Az állam is mi vagyunk. A saját pénzünkből mi tartjuk fenn a mindenkori kormányt, hogy érdekeinket képviselje. Megbízzuk azzal a feladattal, hogy a közösbe beadott pénzünkből garantálja a biztonságunkat, egészségügyi ellátást biztosítson, utakat építsen, taníttassa a jó képességű fiatalokat, segítse a rászorulókat, nyugdíjasokat. Tehát mi segítjük a rászorulókat, mi taníttatjuk a szomszéd gyerekét, a saját utainkat mi építjük. A kormány ezért maximum fizetést kap tőlunk. 

Ha azonban ez a kormány a fizetéséért cserébe a fentieket nem garantálja, úgy mi célből, és főleg milyen jogon kormányoz? Ha a neki megszavazott hatalmi pozíciójáért cserébe nem ad jogbiztonságot, elveszi a tanulási lehetőséget, elveszi a társadalmi rétegek közötti átjárhatóság lehetőségét, akkor mire hívatkozva tartja magánál a hatalmat? Ha a jogot csupán a hatalmi pozíció megtartását kiszolgáló eszköznek, puszta parancssornak tekinti, hogyan várhatja el, hogy az emberek elhiggyék, hogy az érdekeiket képviselik.

Hát úgy, kérem szépen, hogy egész egyszerűen ostoba birkanyájnak tekintik az embereket, az államot kiszolgáló homogén csoportnak, akinek az egyetlen feladata, hogy be tudja teljesíteni azt, amit az kormányzat kiró rá. Ezért nem számolnak az erőszak lehetőségével. Nem azért, mert kockáztatnak, hanem egyszerűen azért, mert tollforgató jogászként vagy nem látják a fenti két megközelítés közti különbséget, vagy úgy gondolják, hogy a megfelelő propagandával mégiscsak le lehet dugni az emberek torkán bármit.

Aztán egyszer csak jöttek a diákok, akiknek nincs már kedvük lenyelni az arcátlan, a jogot pusztán politikai célok elérésének eszközeként tekintő kormányzati attitűdöt. Senkinek sem kéne. Oda kell állni melléjük, bármi áron. Oda kell állni melléjük, mert a kormány lassan kihúzza a lábunk alól az egyetlen eszközt, amivel a jogrendszer az önkényes jogi akrobata mutatványoktóll hívatott megvédeni minket. Minket, nem a kormányt. Az alkotmány minket kell, hogy szolgáljon, nem a Fideszt. Minket, magyar embereket.